Padre Pio - Pio Atya

Francesco Forgione (Pietrelcina, 1887. május 25. - San Giovanni Rotondo, 1968. szeptember 23.) stigmatizált olasz római katolikus pap, kapucinus szerzetes. A Pio nevet a szerzetesrendben kapta. Pappá szentelése után Padre Pio (Pio atya) néven vált ismertté. Számos különleges esemény fűződik nevéhez.

Gyermekkorában Francesco mennyei látomásokról és elragadtatásokról számolt be. 1897-ben, három év elemi iskola után hívatást érzett a szerzetesi életre, miután egy fiatal kapucinus szerzetessel beszélt, aki a vidékükön gyűjtött adományokat. Amikor kifejezte szándékát szüleinek, elutaztak Morconéba egy közösséghez, amely 21 kilométerre északra volt Pietrelcinától, hogy megtudják, fiuk beléphet-e a rendbe. Az ottani szerzetesek azt mondták, hogy szeretnék a fiút felvenni közösségükbe, de ehhez magasabb tanulmányokra van szükség.

Apja az Egyesült Államokba utazott, hogy munkát keressen, amelynek keresetéből kifizetheti fia magánóráit. Ez idő alatt bérmálkozott Francesco, 1899. szeptember 27-én. Elvégezte a magániskolát, és megszerezte a megbeszélt tanulmányi fokozatot.

1903. január 6-án, 15 évesen, belépett a morconei kapucinus szerzetesek noviciátusába, ahol január 22-én felöltötte a habitust, és megkapta a Pio nevet, V. Piusz pápa tiszteletére, aki Pietrelcina védőszentje volt. Letette az egyszerű szegénységi, szüzességi és engedelmességi fogadalmat.

Pietrelcina vallásos falu volt, ahol az év összes ünnepnapját megtartották, a szenteket nagy tisztelet övezte. Bár írástudatlanok voltak, Francesco szülei megjegyezték és gyakran meséltek gyermekeiknek bibliai történeteket. A család tagjai naponta jártak szentmisére, esténként imádkozták a rózsafüzért, és a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe előtt három napos böjtöt tartottak. Úgy tartják, hogy Francesco gyermekkorától kezdve látta Jézust, Szűz Máriát meg az őrangyalát, és beszélgetni is tudott velük, s amíg gyermek volt, meg volt győződve arról, hogy erre mások is képesek.

Amikor kitört az első világháború, négy szerzetest választottak ki katonai szolgálatra. Ekkor Pio atya szemináriumi tanár volt és lelki vezető (spirituális). Amikor még egy szerzetest hívtak be katonai szolgálatra, Pio atya a közösség vezetője lett. 1915. november 16-án besorozták az olasz hadseregbe, és december 6-án Nápolyba vezényelték a 10. egészségügyi századhoz. Gyenge egészsége miatt folytonosan hol leszerelték, hol behívták, egészen 1918. március 16-ig, amikor is alkalmatlannak nyilvánították a katonai szolgálatra, és leszerelték. Összesen 182 napot töltött katonai szolgálatban.

Pio atya ezután lelki vezető lett. Öt szabálya volt a lelki növekedésre: heti gyónás, napi áldozás, lelki olvasmány, elmélkedés és lelkiismeret-vizsgálat.

Bár Pio atya nem töltött sok időt katonai szolgálatban, egy feljegyzett eset mégis nagy katonai jelentőséggel bír. Az alábbi eset szemtanúja volt Bernardo Rosini tábornok, aki abban az időben az Egyesült Légierőnél szolgált.

A katonáknak a városka nem jelentett semmit. Mivel nem merészkedhettek közel, hogy a célpontot pontosan meghatározzák és csak azt bombázzák, ezért az egész várost le kellett volna bombázniuk. Ez nem történt meg.

Pio atya hitte, hogy Isten szeretete elválaszthatatlan a szenvedéstől, és hogy a lélek úgy juthat el Istenhez, ha mindent elszenved. Úgy érezte, hogy a lelke egy kaotikus labirintusban van teljes elhagyatottságba merülve, mintha a pokol legmélyebb bugyrában volna. Hívei azt tartják, hogy eme lelki szenvedés ideje alatt Pio atyát megtámadta a Sátán lelkileg és testileg is. Hívei azt tartják még, hogy a Gonosz ördögi fogásokkal akarta Pio atya szenvedését növelni. Ez úgy történt, hogy megjelent a "világosság angyalaként" vagy megsemmisített vagy megváltoztatott leveleket, amelyeket a lelki vezető kapott és küldött. Ágoston atya ezt megerősítette, amikor ezt mondta:

A Sátán megjelent fiatal lányok képében, akik meztelenül táncoltak, ... a megfeszített Krisztus képében, a szerzetesek fiatal barátjának képében, a lelki atya képében, a provinciális atya képében, X. Piusz pápa képében, az őrangyala képében, Szent Ferenc képében és a Szűzanya képében.

Ma 22 napja, hogy Jézus megengedte az ördögöknek, hogy rajtam töltsék haragjukat. Atyám, az egész testem zúzódott a verések miatt, amelyeket elviseltem egy ideig az ellenségeinktől. Sűrűn letépték az ingemet, hogy a csupasz bőrömet üthessék.

Gabriele Amorth atya, a Vatikán rangidős ördögűzője azt állította egy interjúban, hogy Pio atya különbséget tudott tenni Jézus, Mária és a szentek valódi megjelenése és a sátáni illúziók között azáltal, hogy gondosan megfigyelte lelkiállapotát és azokat az érzéseket, amelyeket a jelenések közben elfogták. Leveleiben az áll, hogy türelmes maradt megpróbáltatásai közepette, mert erősen hitt abban, hogy Jézus, Mária, őrangyala, Szent József és Szent Ferenc végig vele vannak, és végig segítik őt. Leveleiből kiderül, hogy Pio atya úgy tett különbséget a gonosz lelkek között, hogy megkérte őket, hogy mondják: Éljen Jézus!. Ezt a gonosz lelkek nem mondták utána.

Pio atya életében a STIGMÁK mellett legismertebb és több tanú által igazolt rendkívüli jelensége a gyónók lelkének, gondolatainak olvasása, valamint az ún. bilokáció (egyszerre két helyen való jelenlét). Közismert, több esetben tanúsított és sokszor vizsgált jelenség volt továbbá a rendkívül magas testhőmérséklet (48 fok) és egy nagyon kellemes, intenzív virágillat, amely jelenlétéhez vagy az általa használt tárgyakhoz kötődött. Francesco Castello: Padre Pio sotto inchiesta. Ares-ban és Milánóban, 2008-ban kiadott művében közli a jelentést arról a vizsgálatról, amelyet Rafaele Carlo Rossi püspök 1921. június 14. és 24. között tartott San Giovanni Rotondóban a (mai nevén) Hittani Kongregáció megbízásából.

Egy csoda, amit Pio atya első csodájaként azonosítottak, 1908-ban történt. Akkor Montefusco monostorában élt. Egy napon egy zsákba gesztenyéket gyűjtött egy közeli erdőben. A zsákot Pietrelcinába küldte a nagynénjének, Dariának, aki mindig nagy szeretettel viseltetett iránta. Az asszony megette a gesztenyéket, és eltette a zsákot. Néhány nappal később valamit keresett egy fiókban, ahol a férje általában a puskaport tartotta. Ez este volt, úgyhogy gyertyával világított a szobában, amikor hirtelen a fiók kigyulladt, és Daria néni arca megégett. Hirtelen felkapta azt a zsákot, amit Piótól kapott, és enyhülést keresve az arcára terítette. A fájdalma azonnal elmúlt, és nem maradt seb vagy égésnyom sem az arcán.

A második világháború végén Olaszországban is jegyre adták a kenyeret. Pio atya kolostorának mindig sok vendége volt, köztük szegények is, akik élelemért jöttek. Egy napon a szerzetesek az ebédlőbe mentek és rájöttek, hogy a kosárban csak alig két vekni kenyér van. Imádkoztak és leültek mielőtt elkezdtek volna enni. Pio atya bement a templomba, és amikor visszatért, egy halom kenyeret tartott a kezében. A felettese kérdezte: "Hol kaptad ezt a sok kenyeret?" - "Egy zarándok az ajtónál nekem adta őket", válaszolta Pio atya. Senki sem kommentálta az esetet, de mindenki azt gondolta, hogy csak ő találkozhatott ilyen zarándokkal.

Egyszer Pio atya monostorában egy szerzetes elfelejtett ostyát előkészíteni a szentmiseáldozathoz, az Eucharisztiához. Csak néhány rendelkezésre álló ostya volt. De az átváltoztatás után, amikor Pio atya elkezdte kiosztani az ostyát az embereknek, több ostya maradt a szertartás végén, mint amennyit azelőtt volt.

Pio atya egyik lelki leánya éppen egy tőle érkezett levelet olvasott az út mentén. A szél kifújta a kezéből, távol, a lejtőn le egy rétre. Messzire repült, azután megállapodott egy kövön. Így a nő visszakapta a levelét. A következő nap találkozott Pió atyával aki azt mondta neki: "Legközelebb figyelj a szélre. Ha nem tettem volna a lábamat a levélre, a szél messze röpítette volna, le a völgybe."

Cleonice mesélte, aki Pio atya lelki lánya volt: a második világháború alatt az unokaöcsém fogságba került. Nem kaptunk híreket róla egy éven át, és mindenki azt hitte, hogy már meghalt. A szülei nagyon aggódtak érte. Az anyja egy napon elment Pio atyához és letérdelt a szerzetes előtt, aki a gyóntatószékben volt: "Mondd el nekem, ha a fiam él. Nem fogok innen addig elmenni, amíg nem mondod el nekem!" - Pio atya együttérzett vele, és néhány könnycseppel az arcán azt mondta: "Állj fel és menj békével." - Néhány nappal később, nem tudtam ellenállni a fájdalom gondolatának, amit a szülők elviseltek, úgyhogy úgy döntöttem, hogy csodát kérek Pió atyától. Mondtam neki: "Atyám, egy levelet fogok írni az unokaöcsémnek, Giovanninónak. A borítékra csak a nevét fogom írni, mert nem tudjuk, hogy ő hol van. Te és az őrangyalod vigyétek el a levelet neki." - Pio atya nem válaszolt, úgyhogy megírtam a levelet. Este az éjjeliszekrényemre tettem, mielőtt ágyba bújtam volna. A következő reggelen nagy meglepetésemre, csodálkozásomra és félelmemre a levelet nem találtam ott. Hálálkodva mentem Pio atyához, de ő azt mondta nekem: "A Miasszonyunknak adj hálát!" Tizenöt nappal később az unokaöcsénk válaszolt a levélre. Akkor a családunkban mindenki boldog volt, hálát és köszönetet mondott Istennek és Pio atyának.

A második világháború alatt Luisa fia tiszt volt a Brit Királyi Haditengerészetnél. Az anya mindennap imádkozott fia megtéréséért és üdvözüléséért. Egy nap angol zarándok érkezett San Giovanni Rotondóba, néhány angol újság volt nála. Luisa el akarta olvasni őket. Az egyik hír egy elsüllyedt hadihajóról szólt, éppen arról, amin a fia szolgált. Sírva ment Pió atyához, aki vigasztalta őt: "Ki mondta neked, hogy a fiad meghalt?" - Pio atya pontosan elmondta neki a szálloda nevét és címét, ahol a fiatal tiszt volt, miután megmenekült a hajótörésből, az Atlanti-óceánon. Ott várta az új szolgálati beosztását. Luisa levelet küldött neki, és néhány hét után választ kapott a tőle.

Egy nő San Giovanni Rotondóban olyan jó ember volt, hogy Pio atya azt mondta róla, hogy lehetetlen volt hibát találni a lelkében, amit meg kellene bocsátani. Más szóval megérdemelte, hogy a mennyországba mehessen. Paolina egyszer komolyan betegnek érezte magát. Az orvosok azt mondták, hogy nincs remény számára. A férje és öt gyermeke a zárdába mentek, hogy Pio atyával imádkozzanak, és megkérjék, hogy segítsen rajta. Az öt gyerek közül kettő húzta Pio atya ruháját, és sírt. Az atyát ez felzaklatta, de megpróbálta vigasztalni őket, és megígérte, hogy imádkozni fog értük, semmi többet. Néhány nappal később hat óra után az atya viselkedése változott. Valójában Paolina gyógyulását kérte és elmondta mindenkinek: "Húsvét napján fog feltámadni." De nagypénteken az asszony öntudatát vesztve kómába esett. Néhány óra múlva, szombaton Paolina meghalt. Rokonai elvitték az esküvői ruháját, hogy ráadják a régi hagyomány szerint. Más rokonok a zárdába futottak, hogy csodát kérjenek Pio atyától. Ő azt válaszolta nekik: "Ő újra élni fog" - és a szentmise oltárához ment. Elkezdte énekelni a Gloriát és amikor a harangok zúgása bejelentette Krisztus feltámadását, Pio atya hangja zokogásba csuklott, és a szemei megteltek könnyel. Ugyanabban a pillanatban Paolina feltámadt. Mindenféle segítség nélkül felkelt az ágyból, letérdelt, és háromszor elimádkozta a Hiszekegyet. Azután felállt és mosolygott. Meggyógyult... vagy jobb, ha azt mondjuk: feltámadt. Tény, hogy Pio atya nem azt mondta: "magához fog térni", hanem azt: "fel fog támadni". Amikor Paolinát megkérdezték, hogy mi történt, amíg ő halott volt, azt válaszolta: "felmentem, mentem, mentem; amikor elértem egy nagy fénybe, visszatértem."

"Az első lányomat, aki 1953-ban született, megmentette Pio atya, amikor tizennyolc hónapos volt," - mondta egy nő. - 1955. január 6-ának reggelén a férjem és én templomban voltunk, ahova szentmisére mentünk, a lányunk a nagyapjával otthon volt. Baleset történt: a gyerek beleesett egy kádba, amiben vizet forraltak. Megégett a hasán és a hátán. Az orvos kijött egy órán belül, de azt mondta, vigyük kórházba azonnal, mert belehalhat a sebeibe. Ezért nem is adott gyógyszert nekünk. Ahogy az orvos elment, elkezdtem imádkozni Pio atya segítségéért. Majdnem dél volt. Ahogy készültem, hogy menjünk a kórházba, a lányom, aki egyedül volt a hálószobában, hívott engem: »Anyuci, nekem nincs is sebem már!« - »Hogy lehet az?« - kérdeztem kíváncsian őt. Azt válaszolta: »Pio atya jött el. A kezét az égésemre tette, és elvette a sebemet.« Valóban nem volt az égésnek nyoma a lányom testén, bár az orvos azt mondta nekem, hogy a lányom meg fog halni".

San Giovanni Rotondo parasztjai szeretettel emlékeznek a következő eseményre. Tavasszal a mandulafák virágoztak, jó termést ígértve. De sajnos több millió falánk hernyó érkezett, és felfalta a leveleket és virágokat. Nem kímélték még a fakérget sem. Miután két napon keresztül próbálták megállítani a fertőzést, a parasztok, akiknek a mandula volt az egyetlen gazdasági erőforrásuk - úgy döntöttek, hogy a problémáról beszélnek Pio atyával. Ő megnézte a fákat a zárda ablakából, és úgy döntött, hogy megáldja őket. Felvette ünnepi miseruhát, és elkezdett imádkozni. Amikor befejezte az imát, vette a szenteltvizet és a kereszt jelét hintette vele a levegőbe, a fák irányában. Másnap a hernyók eltűntek, de a mandulafák úgy néztek ki, mint csupasz botok. Ez katasztrófa volt: a termés elveszett. Az, ami aztán történt, hihetetlen! Bőséges termés volt; olyan szüret, amit azelőtt soha nem láttak, mert hogyan lehetséges, hogy a fák virágok nélkül gyümölcsöket teremjenek? Hogy volt lehetséges, hogy olyanok voltak, mint a botok, és mégis gyümölcs nőtt rajtuk? A tudósok nem voltak képesek arra, hogy ennek a jelenségnek bármilyen tudományos magyarázatát adják.

A zárda kertjében fák voltak; ciprusfák, egy kevés gyümölcsfa és néhány fenyő. Különösen nyári délutánokon Pio atya a barátaiból és vendégeiből álló társasággal együtt az árnyékban maradt, hogy egy kicsit felfrissüljön a tikkasztóan meleg időben. Amint néhány emberrel beszélt, sok madár hirtelen csicsergésbe kezdett, és nagy zajt csinált a fák árnyékában. A madarak valóságos zenekart alkottak. Pio atya bosszússá vált, és miközben nézte a madarakat, annyit mondott: "Maradjatok csöndben!" Ekkor a madarak hirtelen elhallgattak. Azok az emberek, akik a kertben voltak, nagyon megdöbbentek! Tény, hogy Pio atya beszélt a madarakkal, mint Assisi Szent Ferenc.

Dr. Sanguinetti két társával 1936. január 20-án este betért San Giovanni Rotondóba a templomba rövid imára. A kolostorban összetalálkoztak Pio atyával, aki kérte őket, hogy imádkozzanak együtt egy lélekért, akinek éppen most kell Isten ítélőszéke elé járulnia. Az ima után Pio atya közölte velük, hogy V. György brit királyért imádkoztak. Másnap kiderült, hogy az angol király éppen abban az órában halt meg, amikor az imaszó elhangzott.

Az 1999-es, az ír Malachy Gerard Caroll: Pio atya: a csodák embere című könyvének egyik része leírja Gemma de Giorgi történetét, akinek vaksága a Pio atyánál történt látogatás következtében gyógyult meg. Gemma, akit 1947-ben nagyanyja hozott San Giovanni Rotondóba pupillák nélkül született. Az úton Pio atyához a kislány elkezdett tárgyakat látni pl. egy gőzhajót és a tengert. Gemma nagymamája nem hitte el, hogy a kislány meggyógyult. Miután Gemma elfelejtett Pio atyától kegyelmet kérni gyónása alatt, a nagymama könyörgött Pio atyának, hogy kérje meg Istent, hogy adja vissza a látását. Pio atya azt mondta neki: "A gyermeknek nem szabad sírnia és neked sem, mert a gyermek lát és tudod, hogy lát." A szemészek képtelenek voltak megmagyarázni, miként szerezte vissza látását.

Pio atya halála napján, a misztikus Isten szolgája Maria Esperanza de Bianchini Venezuelából jelentette, hogy megjelent neki Pio atya egy látomásban, és ezt mondta: "Azért jöttem, hogy elköszönjek. Eljött az időm. Most te következel." A férje ezután látta, hogy az asszony arca átalakul Pio atya arcává. A következő napon hallották Pio atya halálhírét. Tanúk szerint később Esperanza maga is levitált misén és bilokált. Domenico da Cese testvér, egy társ-stigmatizált, 1968. szeptember 22-én vasárnap jelentette, hogy Pio atyát térdelni látta a Manoppello előtt, bár tudjuk, hogy Pio atya nem hagyta el a szobát.

 Pio atya jövendölése Magyarországról:

"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

Pio atya egészségének romlása 1960-ban kezdődött, de ennek ellenére folytatta lelkészi szolgálatát. 1968. szeptember 21-én, egy nappal a stigmák megjelenésének 50. évfordulója után nagy fáradtságot érzett. A következő napon ünnepi nagymisét kellett volna bemutatnia, de mivel gyengének érezte magát, félt hogy nem tudja befejezni a misét. Megkérte elöljáróját, hogy kismisét mondhasson helyette, ahogy éveken át napi szinten tette. A nagy számú zarándok miatt, akik a misére érkeztek, Pio atya elöljárója úgy döntött, hogy ünnepi nagymise kell legyen. Így Pio atya az engedelmesség szellemében ünnepi nagymisét mutatott be. Mise alatt rendkívül esendő állapotban volt. Hangja halkan szólt, és miután befejezte a misét, annyira elgyengült, hogy az oltárlépcsőn lefelé haladtában majdnem összeesett. Több kapucinus testvérnek kellett tamogatnia. Ez volt Pio atya utolsó szentmiséje.

23-án reggel utoljára gyónt és megújította ferences fogadalmait. A szokásos módon a rózsafüzér a kezében volt, de az Üdvözlégyeket már nem tudta hangosan mondani. Végig két szót ismételgetett: "Gesù, Maria" (Jézus, Mária). Körülbelül hajnali 2 óra 30 perckor azt mondta: "két édesanyát látok" (sokak szerint saját édesanyja és Szűz Mária volt), majd meghalt San Giovanni Rotondó-i cellájában, utolsó leheletével azt suttogva: "Mária!"

Testét szeptember 26-án temették el a Kegyelmek Anyja-templom kriptájában. Gyászmiséjén több mint százezer ember vett részt. Gyakran mondta: "Halálom után többet fogok tenni. Az igazi küldetésem halálom után kezdődik." Azok, akik végig együtt voltak vele, azt állítják, hogy sebei teljesen eltűntek mindenféle sebhely nélkül. Oldalán csak egy vörös jel maradt "mintha piros ceruzával rajzolták volna", de ez is eltűnt később.

                                           (II. János Pál pápa megtekinti Pio Atya földi maradványait)

Pio Atyát 2008-ban exhumálták, ekkor derült ki, hogy teste romlatlanul feküdt koporsójában. 1999-ben boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatták. 

Pio Atya életéről szóló filmet itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=5v85Mx2fZk8

Pio Atya számodra is elérhető, ha segítségre van szükséged.

Pio Atya szentképét itt tudod megrendelni: https://www.lelekfeny-webshop.hu/p/pio-atya-szentkep/

Pio Atyához kapcsolódó termékek:

https://www.lelekfeny-webshop.hu/p/pio-atya-rozsafuzer/

https://www.lelekfeny-webshop.hu/p/pio-atya-szobor/

https://www.lelekfeny-webshop.hu/p/pio-atya-imafuzet/